Szülő és gyermek között nem mindennapiak a konfliktusok, kisebb-nagyobb veszekedések. Ennek az az egyik alapja, hogy szülő és gyermek teljesen mást gondol.

Ahogy nő a gyerek, annyiban változik a világhoz való hozzáállása,  a tudása az őt körülvevő dolgokról. Amikor tizenéves lesz, nagy valószínűséggel olyan érzelmi helyzetekbe is kerülhet, amivel nem tud mit kezdeni.

Magyarul: kisebb vagy nagyobb mértékben megváltozik.

Te mennyire ismered a saját gyermeked? Lehet, már lassan 18 éves, de még olyannak „ismered”, amilyen 10 éve volt?

Lehet, hogy egyszerűen úgy érzed, mintha egy másik világban élnétek?

Valahogy sosem hallgat rád? Esetleg idegenként kezel?

Próbáljátok ki az alábbi gyakorlatot:

1. Mi az, amit a gyermeked a legjobban szeret veled kapcsolatban?

Gondold végig és írd le.

2. Mi az a három dolog, amit a gyermeked imád csinálni?

Gondold végig és írd le.

Most pedig tedd fel egyenesen neki ezeket a kérdéseket!

Nos, mennyiben hasonlítanak a válaszok? Teljesen megegyeznek? Esetleg kissé eltérnek? Netán köszönőviszonyban sincsenek egymással?

Majd kérd meg gyermeked, hogy válaszolja meg ezeket a kérdéseket:

1. Mi az, amit az anyukád/apukád legjobban szeret benned?

2. Mi az a három dolog, amelyet anyukád/apukád a legjobban szeret csinálni?

Nos, mennyire állnak közel a válaszok az igazsághoz?

Rengeteg eltávolodás, probléma és konfliktus alapja, hogy mást és mást gondolunk ugyanarról a dologról.

Történt már olyan, hogy megkérted a gyermeked, hogy tegyen rendet a szobájában, és nem az lett az eredmény, amire vágytál?

A „rendbe tett” szoba számodra valószínűleg azt jelenti, hogy minden a helyén van, és a tárgyak katonarendben vannak. De az is lehet, hogy némi takarítás és portörlés is benne van vagy a szemét kivitele.

Számára könnyen lehet, hogy csak annyit, hogy az elől lévő játékok „kerüljenek el szem elől”, vagyis behajítja őket a legközelebbi szekrénybe vagy besöpri az ágy alá.

Fontos tehát, hogy részletesen megbeszéljünk mindent. És mindenekelőtt: ismerjük meg saját gyermekünket. Ahogyan ő is ismerjen meg bennünket.

Ha nehézséged van a fenti gyakorlatnál, esetleg arra sem tudod rávenni gyermeked, hogy leüljetek beszélgetni, akkor javasolt mindkettőtöknek a Kommunikációs tanfolyam! :)

Gyermek kommunikációs tanfolyamunk:
https://www.alkalmazottoktatastan.hu/kommunikacios-tanfolyam-gyerekeknek

Felnőtt kommunikációs tanfolyamunk:
https://www.alkalmazottoktatastan.hu/kommunikacios-tanfolyam-felnotteknek

Mi lesz így belőled, ha felnősz? Ezt a mondatot valószínűleg a legtöbb ember már hallotta tanárától vagy szüleitől.

Közhely, hogy tanulás az élet, tanulj jól, szerezz diplomát, jól fizető állást...

Mi ebben az igazság? Valóban a tanulás az élet?

Jelen gyors és folyamatosan fejlődő világunkban egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem vagyunk képesek tanulni. Hatalmas előny, ha képesek vagyunk arra, hogy viszonylag gyorsan és alapossággal magunkba tudjunk szívni információkat.

Nem engedhetjük meg, hogy gyermekünk egy sima diszlexia címkével ellátva ne olvasson többet. Nem tehetjük meg, hogy gyermekünk kijőve az iskolából ne tanuljon többet. Azt sem engedhetjük meg mind a gyermekünk, mind a saját jövőnk érdekében, hogy ne szeressen vagy tudjon olvasni és tanulni!

Ezen áll vagy bukik a jövőnk. Mindannyiunké.

Saját példámból kiindulva, amikor gyerek voltam, még egy ideig számítógépünk sem volt, és csak vezetékes telefonnal lehetett telefonálni (már akinek volt egyáltalán).

Középiskolában már egyre-másra jelentek meg a mobiltelefonok a diákok kezében. Akkor még ugye a kis képernyős változatuk, amivel legfeljebb telefonálni, sms-t írni, számolni illetve kígyós játékot lehetett játszani.

Kikerülve az iskolapadból néhány év elteltével már megjelent az első „tapogatós” telefon. Igaz még kevesek engedhették meg maguknak. Ma már szinte minden háztartásban van számítógép, internet és legalább egy okostelefon. Gyakorlatilag ez lett az alap. Arról nem is beszélve, hogy sokan már tényeges hátránnyal indulnak, ha nincs mobiljuk, nincs számítógépük, nem tudnak neten böngészni, nem rendelkeznek email címmel és a többi. Ma már az állások többségére online lehet jelentkezni (illetve maga az álláshirdetés is csak a neten található). Ha valaki nem tud kiigazodni ebben a világban, olyan hátránnyal indul, amit mondhatjuk úgy, hogy majdnem soha nem fog tudni behozni, mivel addig a környezete még tovább fejlődik.

Ehhez nem csak hajlandóság kell, hanem a tudás is.

Hajlandóság és egyben annak elfogadása, hogy „haladnunk kell a korral”, és hajlandónak kell lennünk tanulni, újabb és újabb ismereteket magunkba szívni – nem csak a szakmánkban, hanem a hétköznapi életben is.

Miben kell fejlődni folyamatosan?

- Szakterületünkön. Ha nem leszünk mindig jobbak és jobbak, nem vagyunk tisztában a területünk újabb és újabb információival, friss fejlesztésekkel stb., hamar lehagyhatnak minket akár a frissen végzett kollégák is.

- Informatikában, elektronikában, műszaki dolgokban. Azt mondani sem kell, hogy milyen szintű fejlődés mutatkozott ebben a tárgyban az elmúlt 15 évben. És ez nem csak a telefonokra és számítógépekre érvényes, hanem a szórakoztató elektronikára (tv, házimozi, hangfalak stb.), a háztartási gépekre (porszívó, mosógép stb.), a konyhai eszközökre és még lehetne hosszan sorolni.

- Egészséges életmódban. Felgyorsult és hát sajnos egészségtelenné lett világunkban egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy javítsunk az étkezésünkön, adott esetben diétázzunk/fogyókúrázzunk, allergiát kezeljünk vagy edzünk. Ezzel kapcsolatban is tanulnunk kell. Különben betegesek és egészségtelenek leszünk.

- Gyermeknevelési és párkapcsolati témákban.  Ezek azok a területek, amelyeken mindig lehet fejlődni, mindig lehet és kell is jobbá és jobbá válni.

Ha ez a hajlandóság megvan, máris jön a következő pont, ami rögtön ezután jön és elengedhetetlen: a tanulási képesség.

Mi, az Alkalmazott Oktatástan csapata éppen ebben tudunk segíteni. Világszerte több tíz millió tanulónak tanítottuk már meg, hogyan kell tanulni.

Ha tanulási gondokkal küzdesz Te vagy gyermeked, keress meg minket!

Telekesi Edit Tea
1/469-6517, 70/677-0585
telekesi.edit@apshun.hu

Barátsággal,
az Alkalmazott Oktatástan
csapata

Újra és újra felmerülő téma, hogy kell-e a gyermeknek mobiltelefon, okostelefon vagy sem.

Akik ellene érvelnek, ők azt vallják, hogy káros hatással van a gyermekre, tinire, egész nap csak a telefonját „nyomkodja”, nincs is kommunikációban a világgal. Addig jó, míg nincs neki.

Akik mellette érvelnek, látják ennek a pozitív oldalát és számos előnyét is.

Bernard Percy, szülő, pedagógus és ismert előadó az arany középutat javasolja arra a kérdésre, hogy kell-e tiltani a gyerekek mobilhasználatát:

Nem, nem kellene tiltani nekik, ezek bizony nagy értékei korunk világának! Amire viszont szükség van, az a megértés és a kellő egyensúly megerősítése a számítógép, okostelefon-használat és az egyéb viszonyítási, kapcsolattartási és információszerzési módok között. Ez nem egy „vagy ez vagy az” világ a technológiahasználat tekintetében, hanem egy „ez is az is” világ.

Hogyan álljunk neki ennek az egész témának? Néhány támpont azoknak, akiknek épp aktuális a téma:

1. Először is, tisztázzuk, hogy hagyományos vagy okostelefon a célravezetőbb. Ha csak annyi lenne a célja egy telefonnak, hogy a gyermek bármikor elérjen minket, amikor szüksége van rá (vészhelyzet vagy valamilyen probléma esetén), vagy hogy mi elérjük őt, ha arról van szó, akkor ahhoz teljes mértékben elegendő egy hagyományos, internetkapcsolat nélküli mobiltelefon. Ennek kiemelt előnye, hogy messze tovább bírja egy feltöltéssel, mint okos társaik.

2. Ha a gyermek (kiskamasz) az, aki kezdeményezné a mobilvásárlást, mindenképpen tudjuk meg tőle, hogy milyen céllal szeretné azt, mik lennének az igényei. Például ha csak zenehallgatás miatt szeretné, arra vannak más, kiváló eszközök is (MP3 lejátszó, IPod). Ha csak azért, mert „már mindenkinek van”, az egy egészen más megközelítést kíván.

3. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy vajon mennyire képes a gyermekünk arra, hogy egy viszonylag értékes eszközt megfelelő módon használjon, illetve karbantartson. Elég érett-e már erre? Milyen állapotban vannak a már meglévő eszközei, tárgyai?

4. Ha úgy döntünk, hogy mobiltelefont vásárlunk a számára, kezdjük egy egyszerűbb, könnyen használható és olcsóbb készülékkel.

5. Mindennél fontosabb, hogy legyünk kommunikációban a gyermekkel! Üljünk le vele és beszéljük át az egész témát, kérjük ki az ő véleményét, meglátásait, és a döntést együtt, egyetértésben hozzuk meg.

Szeretettel:
Alkalmazott Oktatástan

Májusban meghívásomra Magyarországra látogat, és ismét tart előadásokat a világhírű előadó, író, oktató és gyereknevelési konzultáns.

Amikor pár napja beszélgettem vele, és megkérdeztem, hogy mi a véleménye arról, hogy egy életre választunk-e párt magunknak, vagy bármennyiszer elválhatunk, ha nem jött össze, ezt válaszolta nekem:

„Az igazság az, hogy tudnunk kell kiválasztani a megfelelő életre szóló partnert, és meg kell értenünk, hogyan előzzük meg, illetve hogyan kerekedjünk felül a zaklatottságokon és a nehézségeken, amelyek minden kapcsolatban megjelennek. Én 46 éve élek együtt boldogan a feleségemmel ezen 2 alapelvnek köszönhetően. 

A válás annak beismerése, hogy nem sikerült megismerned és alkalmaznod ezeket az alapelveket arra, hogyan élj boldog, hosszan tartó kapcsolatban.

Az egyik oka annak, hogy feleségemmel boldogan élünk együtt ilyen régóta, hogy mi tudunk 2 dolgot: hogyan előzzük meg a zaklatottságot köztünk, és hogyan kerekedjünk felül, gyorsan azokon az időszakokon, amikor egyet nem értés és zaklatottság van köztünk.

Számos aranyszabály létezik, melyet a szemináriumaimon fogok részletezni. Köztük a legerőteljesebb eszköz arra, hogy fenntartsunk egy erős, boldog és tartós kapcsolatot, az az, hogyan legyünk valódi kommunikációban a partnerünkkel − és elkerüljük, hogy állandó harcra épüljön a kapcsolat; elkerüljük azt, hogy egy "Nekem igazam van, neked meg nincs!" nézőpontot vegyünk fel. A legtöbb ember nem igazán tudja és érti, mi is a kommunikáció − ez nem csak a kimondott szavak meghallása, ez sokkal-sokkal több.”

Elgondolkodtam a válaszán. Végül is tényleg mindenki arra vágyik, amit Bernard is mond, hogy megtalálja az életre szóló partnert. Mégis a legtöbb esetben ez nem sikerül. Mi az oka ennek? Miért van a sok válás és a sok szenvedéssel teli kapcsolat?

Én két fő okát látom ennek. Az egyik természetesen az elején jelentkezik, a párválasztáskor. Miért mész bele olyan párkapcsolatba, és maradsz benne hosszasan, ahol már az elején túl sok a különbözőség, nem egyforma az értékrend, nem egyforma az intelligencia szint, teljesen mások az érdeklődési körök, nincs valódi kommunikáció és őszinteség, és ha probléma adódik, minden villámlik és mennydörög körülöttetek, és egyszerűen képtelenek vagytok könnyedén és fájdalom nélkül elsimítani.

A másik az annak a képességnek a hiánya, hogy hogyan kell bánni az emberekkel. Hogyan kell kommunikálni. Sok ember nem jó példát hoz ezzel kapcsolatban otthonról. Ez igaz. De nem is tanul, képződik, hogy fejlessze az ilyen fajta képességeit.

Amerikai barátom, Bernard Percy 42 éve él együtt boldogan feleségével, jómagam 28 éve, Fanni lányunk pedig 11 éve él együtt boldogan a férjével. Megfigyeltem, hogy mi a közös ebben a három igazán jó házasságban. Íme: alapból is összeillőek vagyunk. Nem kellett kőkemény munkával elérni azt, hogy összecsiszolódjunk. Hasonló érdeklődési körök, közös baráti kör, szinte teljesen azonos értékrend, hasonló képzettségi szint és intelligencia szint, egyforma célok. Már a legelején is nagyon könnyű, nagyon jó, és nagyon kellemes volt együtt lenni, együtt csinálni bármit.

Viszont azt se gondold, kérlek, Kedves Olvasó, hogy nem voltak problémáink és nehézségeink. Igenis voltak, mégpedig nem is csak néhány, sőt egészen komolyak is. Mindhárom párra igaz azonban, hogy egy pillanatig sem álltunk meg fejlődni. Mindegyikünk folyamatosan tanult, képezte magát mind különböző személyiségfejlesztő tanfolyamokon és előadásokon, mind kommunikációs képességeket fejlesztő képzéseken, és konkrétan a párkapcsolatról és a gyereknevelésről szóló előadásokon.

Nem sajnáltuk az időt és a pénzt a fejlődésre, tanulásra. Nagyon sok energiát tettünk bele abba, hogy mi magunk változzunk, egyre jobbá váljunk, új nézőpontokat vegyünk fel, és ne gondoljuk azt, hogy úgy ahogy van, tökéletesek vagyunk. Mert senki sem az. És nincs az a szint, aminél ne lenne egy még magasabb szint. Mindig lehetünk még jobbak, még türelmesebbek és még szélesebb látókörűek.

Ezért van az, hogy manapság már mi magunk is tartunk párkapcsolati előadásokat, és ezért hívom meg immár 8. alkalommal Budapestre a nemzetközileg elismert előadót, Bernardot, hogy segítsek minél több embernek abban, hogy legyen egy életen át tartó, boldog párkapcsolata.

Szeretem, ha boldogok körülöttem az emberek!

Bernard Percy májusi budapesti előadásairól több információ itt található:
http://www.alkalmazottoktatastan.hu/parkapcsolati-eloadasok

Szeretettel, Gaján Éva
az Alkalmazott Oktatástan Magyarország elnöke

Tegnap este életem párjával, Évivel, tartottunk egy párkapcsolati előadást az ügyfeleink számára „Sikeres akciók a párkapcsolatban” címmel. Közel hetven ügyfelünk ott volt rajta.

Nagyon élveztük!

Sok ügyfelem azt mondja, hogy Évi olyan, mint Columbo felesége. Mindig beszélnek róla, de sosem látszik. Hát most itt volt az élő bizonyíték, hogy tényleg létező személy, nem csak beszélek és írok róla.

Április ötödikén lesz huszonnyolc éve, hogy összejöttünk Évivel. Azt mondhatom, hogy párkapcsolati szempontból igazán sikeres volt mindkettőnk számára ez a huszonnyolc év.

Pedig az még gombócból is sok!

Elmondtuk a mi saját sikeres akcióinkat, gondolatainkat a párkapcsolat területén. Sok-sok kisebbet:

• hogy esténként sétálunk
• hogy a naptárunkba előre be vannak írva a közösen együtt töltendő időpontok
• hogy már a párkapcsolatunk legelején megfogadtuk, hogy minden évben nyaralunk kettesben is, a gyerekektől függetlenül
• hogy légy csinos és vonzó.

De meséltünk a nagyon fontos, fő párkapcsolati irányelveinkről is:

• hogy mennyire fontos a teljes őszinteség. Minél több titok van egy párkapcsolatban, annál nehezebben működik
• hogy egyenrangúság van köztünk. A férfi dolga is a háztartás, ha a nő is munkahelyen dolgozik
• hogy a legfontosabb feladatunk az, hogy támogassuk a másikat a céljai elérésében
• hogy kell hogy legyen valaki, aki a családfő

Beszéltünk arról,

• hogy mi a jobb: a házasság vagy az élettársi viszony
• hogy mire vágynak a férfiak, és mire vágynak a nők
• hogy kell-e egy párkapcsolatban közös kassza, vagy sem
• hogyha rossz egy kapcsolat, nem segít, ha egy újabb gyereket csinálunk. Csak tetézi a bajt.

Felolvastuk azt a kis idézetet, amit a kapcsolatunk elején olvastunk annak idején a Reader’s Digest Magazinban. Egy J. Allan Petersen nevű evangélistától származik:

A legtöbb ember abban a hitben nősül, hogy a házasság kincsesláda, amelyben mindent megtalál, amire csak vágyott: társat, érzéki örömöket, bensőséges kapcsolatot, barátságot.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a házasság kezdetben üres láda csupán, amibe tenni kell valamit, mielőtt bármit kivehetnénk.

A házasságban nincs szerelem, az ember maga viszi bele, ha őbenne lakozik. A házasságban nincs romantika, hacsak mi bele nem visszük.

A házastársaknak meg kell tanulniuk az odaadás, a szeretet, a szolgálat, a dicsértet művészetét ‒ így töltik tele a ládikót. Ha többet vesznek k belőle, mint amennyit beletesznek, a láda kiürül.

Azt az oldalt, amin ez az idézet található, Évi kitépte annak idején a magazinból. Mára kicsit már megsárgult a papírlap. De az eltelt huszonnyolc évben mindig ennek a szellemében éltük a párkapcsolatunkat. Így aztán tapasztalatból mondatom, hogy bizony nem árt, ha jó sok tartalék van abban a kincsesládában. :)

Viszont azt is el kell mondanom, hogy sok sikeres akció és gondolat nem a saját fejünkből pattant ki. És nem is egy magazinban olvastuk. Hanem öreg hollywoodi barátomtól, Bernard Percytől származik.

Sokan úgy hívják őt, hogy „the hugman”. Azaz „az ölelő ember”. Mert bárkivel is találkozik, akár az első alkalommal is, az illető kap tőle egy nagy, baráti ölelést.

Az elmúlt években harmincöt különböző országban, több tízezer embernek tartott óriási sikerrel képzéseket. Több mint ezer személyes konzultációt tartott. Mindeközben hárommillió kilométert repült szerte a bolygón.

A világot járva tartott előadásokat, szemináriumokat, képzéseket, hogy segítsen az embereknek a párkapcsolati és gyereknevelési problémák enyhítésében és orvoslásában.

Bernardtól származik az egyik legfontosabb közös párkapcsolati irányelvünk Évivel: „Nem attól ideális egy párkapcsolat, hogy nincsenek benne problémák. Hanem attól, hogy a problémákat ideálisan oldják meg.”

Ez annyira működő irányelv, hogy a cégemben, a Seminar Consultingban is leírt irányelv:

„Nem attól ideális egy cég, hogy nincsenek benne problémák. Hanem attól, hogy a problémákat ideálisan oldják meg.”

Azt gondolom, hogyha egy párkapcsolatban nincs semmi probléma, akkor ott igazán nagy probléma van. Ráadásul nem beszélnek róla.

Aztán itt van egy másik gondolat Bernardtól:

„A viselkedések fertőzőek. A Tiédet érdemes elkapni?”

Mi Évivel nagyon régen eldöntöttük, hogy példaképek akarunk lenni a párkapcsolatunkban. Elsőként a saját gyermekeink számára. Aztán a közvetlen és a tágabb környezetünk számára is. Ezért aztán mára sok ismerős egyfajta mintapárként lát bennünket.

Pedig ha tudnák! :)

Azért azt gondolom, hogy érdemes megfertőződni a mi párkapcsolati gondolkodásmódunkkal.

Mert sikeres!

És végül itt van az a szlogen, amely Bernard minden e-mailje végén áll:

„Minden jó, ha a vége jó. És ha még nem jó, akkor nem értünk a végére.”

Mit jelent ez?

Ha most rossz, akkor tovább kell menni. Nem szabad feladni. Addig menni, addig kommunikálni, míg jóvá nem varázsoljuk.

Ha netán lemaradtál a tegnap esti előadásunkról, akkor szeretettel ajánlom Bernard májusi előadásait. Évi meghívta őt Magyarországra. Fog előadást tartani párkeresők számára és párkapcsolatban élők számára is.

De szerintem a legérdekesebb a gyerekek számára szóló előadás lesz, aminek a címe ez: Hogyan kezeljem a szüleimet.

Jó, mi? :)

Ha érdekelnek az előadások, itt tudod megnézni őket >>

Kedves Olvasó! Hallgass öreg ölelgetős barátomra, Bernardra! Varázsold jóvá a párkapcsolatodat! És persze töltögesd szorgalmasan azt a kincsesládát!

Az Erő legyen Veled:

Piroska Gyula
A cégvezetők barátja

Amikor az ember szülővé válik, akkor megéli a teremtés legtermészetesebb örömét és csodáját is egyben. És ez az állapot innentől tart, ameddig a szülő szülő, és a folyamat hatalmas felelősséggel jár, akár akarjuk, akár nem.

De bármennyire is csodás az az állapot, hogy szülők vagyunk, nem minden esetben kezdődik örömekkel, és ez tény. Sokan vannak, akik megélik a szülés utáni depressziót, vagy olyan félelmeket élnek át a gyerekvállalással járó felelősséggel kapcsolatban, amiről korábban sosem hitték, hogy létezik.

Maga a szülés folyamata traumatikus élmény lehet az anya számára, de a gyermeknek is az, hiszen nagy fájdalommal jár. Ez a fájdalom pedig nemkívánatos lelki állapotokat is képes bekapcsolni, mint depresszió, félelmek, érthetetlen érzelmek. Ez azonban kezelhető, vagy egy szakembert kell felkeresni, vagy egy jó barátnőt, akinek lehet mesélni az átélt élményekről, mert ez enyhülést hozhat.

Mivel eleinte a szülői feladatok egyrészt fizikai, másrészt mentális megterheléssel is járnak: éjszakázás, cipekedés a babakocsival, emelgetés, és óriási szeretet a gyermek felé, előfordul mint probléma, hogy az anya elfeledkezve a férjéről csak a gyermeke vagy gyermekei felé fordul. Ez egy ideig természetes állapot, de nem szabad megmaradni benne, mert a család széthullását okozhatja.

A gyermek fontos tényező az életünkben, és azért vállaltunk felelősséget, hogy elindítsuk őt az élet útján, menedéket és bölcsességet, okosságot, erkölcsösséget adjunk neki, de nem lehet fontosabb nálunk, a szülőknél. Ha a férj-feleség között nincs meg a harmónia, és a közös teremtés, akkor az egész család elvész.

A válások nagy százalékban azért következnek be, mert a nő elfordul a párjától, és az idejének minden részét a gyerekre fordítja. Meg kell találni ebben is azt a középutat, ami mindenkinek megfelelő.

Nyilván a férj részéről is türelemre és kitartó szeretetre van szükség ahhoz, hogy túljussanak az esetlegesen felmerülő érzelmi válságokon.

Ezen kívül vannak anyák, akik arra panaszkodnak, hogy a négy fal közé vannak szorulva, és egyre szűkebb a tér számukra, és elkezdik megtapasztalni azt a jelenséget is, hogy elveszítik a szókincsüket, lemaradnak a világ dolgairól. Amennyiben valaki képes ezt érzékelni, arra is biztosan képes, hogy változtasson. Remek lehetőségek vannak ma már mindenfelé, hogy nyissunk a világra a babával vagy a kicsi gyerekkel együtt.

Mentális szempontból elengedhetetlen, hogy folyamatosan fenntartsuk szellemi frissességünket, tanuljunk, művelődjünk, kikapcsolódjunk, új dolgokat ismerjünk meg.

Maga a tanulás és hobbi olyan feltöltődést tud adni, hogy bármilyen érzelmi hullámon vagy lelki problémán képes átsegíteni.

Szeretettel,
Henczel Edit, kétgyermekes édesanya
Alkalmazott Oktatástan

A nevelés minősége, illetve a tekintély megmutatkozik abban, ki milyen módszert használ a gyermek fegyelmezésére.

Vannak emberek, akik a megjelenésükkel elérik, hogy a dolgok jól menjenek, és van a másik szélsőség, ahol valaki megjelenik, és a gyerek orra bukik, a dolgok fejre állnak. Hogyan csinálja az, aki minden hangemelés nélkül még a legvadabb gyereket is megszelídíti?

Hogyan tudok (vagy nem tudok) hatással lenni rá? Ennek ugye megvannak a fokozatai:

1. Tudok hatni a gyerekre szép szóval, a tekintélyemmel. Ennek eredménye, hogy a gyermek megteszi, amit kérek, és elvégzi a feladatot.

2. Első szóra nem megy, elmondom ötször, vagy többször és kezd felmenni a pumpa. Nyilván nem vagyok annyira hatékony, mint szeretném, és a tekintélyem sem megfelelő.

3. Veszekszem vagy ordibálok a gyerekkel, netán hibáztatom őt.

4. Ordibálok, veszekszem és leértékelem. Maga a leértékelés szóbeli bántalmazás. Itt a hatásfokom, és tekintélyem már nem létezik.

5. Amikor úgymond teljesen magatehetetlenné válok, az utolsó szalmaszál a verés, ami egyben vereség is, és a gyengeség elismerése, illetve gyávaság. Amikor valaki annyira nem tud hatással lenni egy másik személyre, akkor a verés az utolsó fegyvere. De ha megütsz egy gyereket, azzal nem biztos, hogy tekintélyt építesz. Lehet, hogy félni fog tőled, de szeretni kevésbé lesz képes. Ne verd a gyereket, mert gyengébb nálad, és nem tud egyenrangú félként védekezni. És később még visszakaphatod.

Mit tehetünk, hogy elérjük, hogy a családban vagy az iskolában a dolgok jól menjenek?

1. Nagyon fontos, hogy az ember saját maga legyen tisztában a szabályokkal, és tudja, hogy mi az, amihez ragaszkodik, és amiben rendet szeretne tartani.

2. Ismertesse ezeket a szabályokat, és azt is, hogy a megszegésének milyen következményei lesznek. Ez a házirend, amit a családba is simán be lehet vezetni.

3. Legyél a gyerekkel barátságos, szeretetteljes, őszinte, és adj neki bizalmat.

4. Hangsúlyozd a képességeit, a jó tulajdonságait.

5. Amikor rosszat tesz, a tettét ítéld el, de hangsúlyozd azt, hogy ő maga mennyire jó. Pl. Nem örülök, hogy betörted az ablaküveget. Pedig te nagyon jól focizol. Na lássuk, hogyan tudod ezt helyrehozni?

6. Mindig hagyd, hogy a rossz tettet jóvátegye. Ne te mondd meg neki, hogy mivel, de segíts neki kidolgozni, mivel tehetné jóvá az okozott kárt.

7. Legyen önuralmad még az olyan helyzetben is, amikor azt érzed, felrobbansz a dühtől. Uralkodj magadon, mert minden kitöréseddel a saját tekintélyedet csökkented, és a gyerek nem fog bízni benned.

8. Akkor leszel a gyerek bizalmasa, ha szeretetteljes, megértő vagy. Ha őszinte, ne szidd le, de tanítsd a helyes viselkedésre.

9. Tarts fenn nagyon jó kontrollt, ami hatalmas szeretettel párosul. Értem ezalatt azt, hogy érd el, hogy az elejétől kezdve elvégezze a feladatait, elkezdje, csinálja és fejezze be. Tedd ezt szeretettel, még akkor is, ha közben hatszor kell nógatnod, hogy na csináld már…

A verés általában egy dühös szülő utolsó "ötlete". Gyere el felnőtteknek szóló kommunikációs tanfolyamunkra, és tanulj olyan alapokat, amellyel sikeresebb lehetsz a kommunikációdban, és kevésbé tud gyermeked (vagy bárki más) kihozni a sodrodból.

Tovább a részletekre»

Szeretettel,
Henczel Edit, pedagógus és édesanya
Alkalmazott Oktatástan

Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, de azt, hogy milyen erkölcsi normák között történjen a nevelés, azt sajnos sehol nem tanuljuk meg.

A legtöbb ember akaratán kívül úgy végzi szülői feladatait, ahogyan azt az ő szülei tették, vagy éppen ellentétesen próbálkozik, kiindulva a rossz tapasztalataiból.

Nagy dilemma azonban az, hogy mennyiben legyen engedékeny, vagy inkább szigorú a szülő a gyereknevelés során?

Én a magam tapasztalatai alapján az alábbi következtetésekre jutottam azzal kapcsolatban, hogy szigorúak avagy engedékenyek legyünk:

1. Mindenképpen a legjobb az arany középút.

2. Jó, ha a szülő tisztában van azzal, illetve saját maga számára lefekteti, hogy milyen szabályokhoz ragaszkodik otthon és a saját életében. El kell döntenünk, hogy mik a fontosságok számunkra a gyerekkel kapcsolatban, és ebben a tekintetben következetesnek kell maradnunk. Én magát a szigor szót helyettesíteném is ezzel a szóval: következetesség. De azt, hogy miben, mindenkinek magának kell eldöntenie. Ide tartozhat a lefekvés ideje, fogmosás, tanulás, hányra érjen haza a gyermek, mit tartson be otthon, mennyit segítsen stb. Először a szülő legyen tisztában az elvárásaival, és nevelje rá a gyermekét, hogy ennek megfeleljen.

3. Nagyon fontos szempont továbbá az engedékenység tekintetében az életkor és a gyermek lélektani sajátosságai.

4. További szempont az, hogy milyen élethelyzetbe keveredünk bele.

5. Milyen a bizalmunk a gyerekkel szemben.

6. Amikor pici gyerekről van szó, vagy kisgyerekről, akkor tudnunk kell, hogy számára a megfelelő és biztonságos környezet az, ami barátságos, szeretetteljes, de egy szigorú napi rutin köré épül. A kisgyerek számára elengedhetetlen, hogy meglegyenek a napi szokások, és a rend ne boruljon fel. Pl 7-kor kelünk, reggeli, fogmosás, bölcsőde vagy óvoda, délután séta hazafelé, játék, lefekvés. A kisgyerek nehezen tolerálja a változást, és a hektikus életmódot. Nagyon jó, ha kialakul a napi rutin, amihez tartja magát, és akkor eleve nem is kell szigorúnak lenni, mert ebbe a rendszerbe szokik bele.

Ezen a ponton fontosabb a jó kontroll, mint a szigor. A kontrollon azt értem, hogy képes vagyok elérni azt, hogy a gyerek elvégezze a feladatait: elérem, hogy felöltözzön, cipőt húzzon, és induljunk az oviba, vagy a suliba.

Amikor nagyobb gyerekről beszélünk, például egy kamaszodó tizenévesről, ha nincs meg a fenti szokásrendszer, eleve nehezített pályán mozgunk. Ebben az időszakban már felnőttnek érzik magukat, és mind a szülő, mind saját határaikat feszegetik. Az ő esetükben óriási szerepe van a bizalomnak. Minél nagyobb bizalmat adunk neki, annál több felelősséget kapunk vissza, és fordítva is igaz ez: minél inkább bizalmatlanok vagyunk vele, annál felelőtlenebb lesz: hazudni fog, vagy akár meglóg.

Nagyon fontos, hogy közben rengeteget beszélgessünk a gyerekkel, és megmutassuk neki az élet azon nehézségeit, illetve ezek kezelését, amikről semmit nem tud, de találkozni fog velük: drogok, szerelmi csalódások, iskolai intrikák. Nagyon fontos, hogy képesek legyünk elérni, hogy a gyermekünk őszinte legyen hozzánk, különben nem ér a nevelésünk semmit. A bizalmunkkal szerezzük meg az őszinteségét is. Ebben az esetben én az engedékenységet bizalomnak nevezném.

Ez egyébként célravezető a kicsi gyereknél is, akit bár féltünk, el kell hinnünk, hogy képes felmászni a mászókára, és nem szabad percenként utána rohangálni, hogy mit csinál. Így a saját magába vetett hite is erősödni fog. Természetesen állandóan résen kell lennünk, és kellő távolságban kell lenni, ha kell segítsünk, de nagyon fontos, hogy neki is bizalmat adjunk. Meg kell tanítani az úttest, járda, zebra használatára, és bízni abban, hogy nem rohan az autó alá. Tudom, ez rettenetes, amit írok, és azt is tudom, hogy nagyon kevés olyan gyerek van, aki után tényleg rohanni kell, ha a zebra felé közelít, ez a gyermek sajátossága, és a szülő megfigyeli rajta, hogy ezt kell tennie. De más az, amikor eleve a szülő alakítja ki a gyermekében azt a tudatot, hogy rosszcsont, azáltal, hogy állandóan sikítva fut utána.

7. Vannak élethelyzetek, amelyben döntést kell hoznunk, hogy szigorúak vagy engedékenyek leszünk. Ekkor megint csak azt kell mérlegelni: egyezik az elveinkkel, amiket már korábban meghoztunk? Mennyire terheli meg a gyermekemet? Pl. nem akar karatézni, mert fáj a lába, nem bírja a megterhelést. Ha az a véleményem, hogy ki kell tartania, lehet, hogy lelkileg megtöröm. De ha csak nyavalyog a gyerek, akkor ez a kitartó hozzáállás nagy sikereket is adhat neki. Itt saját ítélőképességünkre van bízva az, hogy mit teszünk. Ha látom, hogy szenved a gyerek, és nem élvezi azt a szakkört, ahová jár, akkor nem fogom oda hordani többé, hanem megkeresem azt a helyet, ami az érdeklődésének megfelelő. Ahol boldog lehet, amit élvezettel csinál.

Másik helyzet: elengedjem abba a buliba, vagy nem? Ha nem engedem, szenved, mert minden barátnője ott lesz, és az a fiú is, aki tetszik neki, és soha nem fog megbocsájtani, ha ezt megteszem. És legközelebb lehet, hogy hazudni fog. Ilyen a lelki alkata. Ha elengedem, jól fog viselkedni, hálás lesz, és időre hazajön. De lehet másképp is. Elengedem, alkoholt fog inni, rossz társaságba keveredik stb. Itt is megvan a szülői felelősség, ítélőképesség: ismernem kell a gyerekemet, bíznom kell benne, tudnom kell, kik a barátai, hova megy, hol érem el stb.

Az előző generáció szigorúan nevelte gyermekeit és kevesebb érzelemmel. Ennek a generációnak a gyermekei hamar önállósodtak, és felnőtté váltak. A jelen korban elmajmolják a gyerekeket, kiengesztelik őket sokszor, ajándékokkal, pénzzel, engedékenységgel, és nem tudnak felnőni, nem is céljuk a felnőtté válás. De ez már egy másik téma és egy másik cikk.

Gyere el a világhírű Bernard Percy gyermeknevelési szemináriumára:

http://www.alkalmazottoktatastan.hu/gyereknevelesi-eloadas

Barátsággal,
Henczel Edit
Alkalmazott Oktatástan

Bizony sokunk gyermekét (vagy akár mi magunkat is) érinti a nyelvtanulás, főként az angol. Fogadd szeretettel Viki írását a témában saját tapasztalatairól:

Eldöntöttem azt, hogy ez nem mehet tovább, valamit kellene tennem az angol nyelvtudásommal, mert rádöbbentem, hogy a mai világban már nem lehet csak 1 nyelvet tudni, ennél több kell. És még karrier szempontból is nélkülözhetetlen lehet.

Na igen, ez megvan, jön a következő lépés, hogy hogyan?

Ekkor fedeztem fel a Quizlet nevű oldalt, amiről korábban már meséltem. De ez valahogy nem volt nekem elég. Továbbá megkérdeztem azokat az ismerősöket/barátokat, akik 20 évesen már felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeztek és eléggé használták is a nyelvet.

Az egyik módszer, ami népszerű volt, az a sorozatnézés/filmnézés angolul, angol felirattal. Így egyből megkapjuk a kiejtést is, és hogy hogyan kell leírni. Természetesen jól utána kell nézni a jelentéseknek, ezen sok múlhat. És ha a kedvenc jeleneteinket 100-szor láttuk, és belénk ivódtak, akkor automatikusan előjönnek azok a kifejezések, amiket legközelebb hallok pl. az angol ismerőseimtől. És ma már annyira megy ez az átváltás, hogy szinte már egyből megy a váltás magyar és angol között.

Pl. egyik karácsony után lettem Dr. Who rajongó. Az egyik jelenetet, ha harmincszor nem láttam, akkor egyszer sem. Ezért szinte már fejből mondtam a monológot, amit a kedvenc karakterem mondott. „I have the faintest idea.” –  Fogalmam nincs.

Mostanában kezdtem újra írni a személyes blogomat angolul. (Ez is nagyon jó ötlet, hogy gyakoroljuk az írást.) Nézegettem a szótárt közben, és megtaláltam az idea szót. Hopp! Megtaláltam a fenti kifejezést szótárban. Azt már korábban is láttam, hogy nem jó, ha csak a szavak első jelentését tanuljuk meg, mert hónapok múlva már nem emlékszünk rájuk, hanem végig kell menni az adott szó összes jelentésén. Így sokat nyerhetünk ezzel.

Viki

A gimnázium után úgy gondoltam, hogy az angoltudásomon van mit rendbe hozni, mert nem voltam megelégedve vele. Akkoriban ismerkedtem meg a későbbi külföldi barátaimmal, és elsőre szinte nem is tudtam megszólalni, valahogy nem ehhez voltam hozzászokva. Le voltam döbbenve amiatt, hogy 19-20 évesen úgy „lökték a szöveget”, hogy alig tudtam követni őket.

Na ezen változtatni kell, ezt tudtam. De hogyan? Pár évvel később egy esti internetes szörfölgetés közepette rábukkantam valamire, ami felkeltette az érdeklődésemet. Akkoriban volt már Youtube, és valamiért más szótanuló/memorizáló módszereket kerestem, mert elsősorban a szókincsemet akartam bővíteni. Ekkor bukkantam rá egy Quizlet nevezetű weboldalra, ami olyan nagy hatást gyakorolt rám, hogy elkezdtem dühös lenni, miért nem 5 évvel ezelőtt fedeztem fel, mert rengeteg feszültségtől mentett volna meg.

A történet szerint egy Andrew Sutherland nevezetű középiskolás diák egy francia dolgozatra készült, és 100 szót meg kellett tanulnia 1 hét alatt. A szókártyás módszert használta, de mivel időigényesnek találta, és mivel programozott is, készített rá egy internetes weboldalt.

A dolgozat eredménye hibátlan lett. Elkezdte körbeadni az osztálytársainak, mert érdeklődtek utána. Nekik is feljavult az eredményük. Később Andrew annyira belelkesült, hogy továbbfejlesztette az oldalt és pár éven belül milliomos lett emiatt.

A módszer lényege az, hogy a szavakat hagyományos szókártyák formájában először megmutatja, utána kétféle megtanulási rendszer van: egy írásos és egy hallás utáni. Amikor nehezebb szóhoz jutunk, és nem megy, akkor újra rákérdez, addig, amíg biztosak vagyunk benne, hogy nem megy 100%-osan. Újabban már lehet csak a kiválasztott szavakat külön is gyakorolni.

Ami legelső alkalommal ledöbbentett, hogy van teszt-alkalmazás. És ha ott jó eredményt érünk el, akkor magabiztosabban ülhetünk be a másnapi dolgozatra/vizsgára. Mert tényleg olyan az oldal, hogy szinte belénk égeti a szavakat.

És ebben az a jó, hogy csinálhatunk magunknak is ilyen kártya szetteket, és mobil alkalmazás is van hozzá, tehát nem csak otthon gyakorolhatunk vele.

Mostanában még ki szoktam egészíteni azzal a módszerrel is, hogy az új szavakat egyszerű mondatokba foglalom, és addig ismételgetem, formálom, amíg határozott nem leszek a használatában. Így gyakorlom azt, hogy hogyan kell azonnal angolul gondolkodni, rászoktatom magamat arra, hogy helyesen használjam a nyelvtani részt is. (Ebben nagyban segít a Dohár Péter féle Kis angol nyelvtan, zseniális könyv!) így amikor angolul írok blogot, könnyebben előjönnek a megfelelő szerkezetek.

Viki