Az utóbbi időben (főleg a félévi bizonyítványok kapcsán) egyre többet olvasok arról, hogy mennyit számítanak a jegyek, hogy milyen lett a gyerek bizonyítványa, hogy a gyerek „nem elég jó”, nem tud jól tanulni, milyen iskolába fog menni stb.
Elvárások, elvárások, elvárások. Már 8-10-12 évesen.
A minap írta nekünk szülő, hogy most megy felvételire a gyermek nyolcosztályos gimnáziumba, és hát stresszel.
Ilyenkor eszembe jut több dolog is.
- Egy gyereknek miért kellene már gyerekkorában megélnie a negatív értelemben vett versengést, a jobbnak kell lenni érzést, a stresszt és a jövőjével kapcsolatos rettegést? Ez nagyon nincs így jól. Nem ráér még ezekre? Egy gyerek azért gyerek, mert (csúnyán mondva) lehet felelőtlen. Lehet gyerek, élvezheti az életét csak úgy, gondtalanul, élhet a mának, élvezheti az élet „apró” (vajon tényleg az?) örömeit, a létezés örömét, a játék örömét.
- Mi van, ha egy gyereknek egyszerűen nincsenek meg a megfelelő képességei? Mi van akkor, ha ő egyszerűen egy olyan felnőtt lesz, aki „csak” egy pék lesz vagy „csak” egy eladó vagy „csak” egy takarító és ő ebben fog kiteljesedni? Miért kellene neki ezekért már előre rosszul éreznie magát? Ha nem tanulsz, utcaseprő lesz belőled! És az baj? Rengeteg kisfiú számára a kukás a legmenőbb szakma a világon!
- Ez a gyerekkori stressz és az ezzel kapcsolatos érzelmek és mondatok nyomot fognak bennük hagyni! Nem egy harmincas felnőttet (nőt és férfit egyaránt) hallottam már, aki pontosan emlékezett egy gyerekkori iskolai mondatra vagy helyzetre, mert szinte beleégett a lelkébe. És ezek a felnőttek még ennyi év után is keserűen emlékeznek vissza erre, nem úgy, hogy nagyot nevetnek rajta.
Egy neten olvasott cikk írja, hogy a szülők hajlamosak csak a kitűnő vagy nagyon jó bizonyítvánnyal büszkélkedni.
Miért? Vajon egy ilyen szülő mit szólna hozzá, ha egy gyengébb teljesítményű hónapban nem kapna fizetést, vagy annak csak a töredékét? (Tény, hogy vannak teljesítménybéresek és vállalkozók, de nem ez a lényeg.)
Mi van akkor, ha tegyük fel a gyerek (bármilyen okból kifolyólag: legyen azok a saját képességei, az iskola, az oktatási rendszer maga, egy tanár, egy diák stb.) a maximumot nyújtotta, és kő keményen megdolgozott azért az eredményért, ami számunkra nem megfelelő?
Emellett egy korábbi cikkünkben írtunk arról (Miért nem színötös tanuló a gyermek?), hogy miért is nagyon becsapós a színötöst tűzni ki célul. Érdemes elolvasni.
Vannak pedagógusok, akik a bizonyítvány kiosztásakor mindig igyekeznek egy-egy lelkesítő mondatot, egy-egy jó dolgot kiemelni az adott gyermekkel kapcsolatban.
Ez követendő, tegyünk így mi is!
Dicsérjük a gyermeket! Ne a negatívat állítsuk be pozitívnak, hanem találjuk meg a pozitívat és erősítsük meg! Egyébként biztosan számít az, hogy a gyerek mennyire gyenge eredményeket ér el egy olyan területen, ami igazából nem is testhezálló a számára, esetleg egyáltalán nem érdekli?
Persze, az is fontos, hogy a gyerek jól tudjon boldogulni felnőttkorában, megfelelő keresete legyen, fenn tudja magát tartani, és ehhez néha igen keményen kell dolgozni, jó jegyeket hozni stb. De próbáljuk levenni a válláról a stresszt, ne nyomjuk halálra, segítsünk neki lazítani, és ami talán a legeslegfontosabb:
higgyünk benne akármi is történik!
Szeretettel,
Alkalmazott Oktatástan
