Az Alkalmazott Oktatástan blogja szülőknek

Tudáskulcs blog

Tudáskulcs blog

Megbetegedett a gyerek az évkezdésre

2019. szeptember 17. - Alkalmazott Oktatástan

iskolakezdes_betegseg.jpg

Egyre-másra halljuk így az évkezdéssel, hogy megbetegedett a gyermek: fáj a hasa, fáj a feje, köhög, lázas, rossz a közérzete stb.

Érdemes ezt a dolgot jobban körüljárni. Persze előfordulhat, hogy pont így sikerült „időzíteni”, de azért fontos, hogy megnézzünk egy-két másik tényezőt is, ami a tüneteket okozhatja, erősítheti, esetleg elnyújthatja.

1. Nem akar iskolába menni

Sokszor előfordul, hogy a „betegség” vagy rosszullét egyszerűen erre vezethető vissza. Érdemes átgondolni, hogy a gyermek mennyire szokott rosszul lenni hétvégén, szabadnapokon, illetve a nyári szünetben.

Beszélgessünk vele az iskoláról, van-e valami, ami zavarja, van-e olyan tanár vagy osztálytárs, akivel nehézsége van, van-e olyan szituáció, amit nem tud kezelni. Van-e esetleg valaki, aki piszkálja, csúfolja, akinek kellemetlen a közelében lenni.

Ha találunk egy ilyen okot, akkor próbáljunk neki segíteni a megoldásban. Nem feltétlen kell megoldani helyette, hanem megtanítani arra, hogy ő maga hogyan tud ebben kissé okozóvá válni. Hagyjuk, hogy kibeszélje magából a problémát, rossz érzését.

Ha feljön egy-egy helyzet, amit nem tud kezelni, segítsünk neki tanácsokkal, akár játszassuk el vele „élőben”, hogy mit mondana, mintha mi magunk lennénk az a másik személy. Ha ezt begyakorolja, az éles helyzetben nyugodtabb és felkészültebb lesz.

2. Stressz és megfelelési kényszer

Ez némileg összefügg az előző ponttal, de külön megemlítést érdemel. Hajlamosak vagyunk arra szülőként, hogy mi magunk is stresszeljük a gyermeket akarva-akaratlan azzal, hogy magas elvárásokat támasztunk felé, aminek nem biztos, hogy meg tud felelni.

Ügyeljünk arra, hogy ne „nyomjuk” agyon elvárásokkal, figyeljük meg, hogy mi az, amit egyáltalán képes teljesíteni. Egy gyerek alapból nagy nyomást kap tanáraitól az iskolában. Igyekezzünk enyhíteni a rajta lévő nyomást otthon.

Egy átlag magyar iskolás gyereknek igen kemény a beosztása, akár egy felnőtté: utazás, iskola, tanulás, majd házi feladatok. Enyhíthetjük ezt azzal, hogy engedjük (sőt,  bátorítjuk), hogy olyan hobbitevékenységeket csináljon, amit szeret, ami feltölti.

3. Utál tanulni

Számos gyermek nem szeret tanulni, mivel egyszerűen nem tudja, hogyan kell. Elvárások vannak, de hogyan nincs. Tény, hogy nagyon sok olyan tananyag van, ami nem éppen hasznos, és az anyag mennyisége is nagy. De ettől függetlenül szükséges, hogy legyen egy olyan módszertan a kezében, egy olyan irányvonal, ami működőképes.

4. „Tömeg” hiány

gyerek.jpg

Ez egy érdekes dolog. A „tömeg” a gyakorlati és fizikai része a tananyagnak. Az, ami megfogható, megszagolható, érzékelhető, látható, kézzel fogható. Ha egy macskáról tanulunk, a tömeg egy kép, egy videó, egy plüssfigura vagy egy igazi macska. Sajnos, sok tanár szárazan tanít, kevés képpel, kevés videóval, kevés „igazi” tárggyal. A tananyagok sem bővelkednek mindig a képekben.

Elsőre meglepőnek tűnhet, de egy túlságosan elméleti óra is okozhat tényleges testi reakciókat, mint pl. fejfájás, szemfájás, hányinger, szédülés, gyomorproblémák. Talán már velünk is előfordult, hogy egy unalmas, száraz megbeszélés vagy munkahelyi képzés után megfájdult a fejünk. Nos, nagy eséllyel ez volt az oka.

„Ha egy embernek mindenfélét meg akarna tanítani a traktorokról, de semmiféle traktort nem mutatna neki, vagy nem érzékeltetné vele a traktor tömegét, akkor az végül azt érezné, hogy az arca belapult, fáj a feje, furcsa érzés van a gyomrában. Időről időre szédülést érezne, és gyakran fájna a szeme.

Ez az adat széles körben alkalmazható. Például, ha egy gyerek tanulás közben betegnek éri magát, és ez a tömeghiányra vezethető vissza, akkor erre a gyakorlati ellenszer megadni a tömeget – magát a tárgyat vagy egy észszerű pótlékát –, és a gyerek betegsége hamarosan elmúlhat.”

(L. Ron Hubbard: A tanulás alapvető kézikönyve)

A fentiek természetesen nem csak az évkezdésre vonatkoznak, hanem más időszakokra is.

Gyere el gyermekeddel tanulásmódszertani tanfolyamunkra, és kapj használható tudást és gyakorlati eszközöket a tanuláshoz!

Tovább a tanfolyamokhoz»

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tudaskulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr9115113308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása