Az Alkalmazott Oktatástan blogja szülőknek

Tudáskulcs blog

Tudáskulcs blog

Anya, mire fogom én ezt használni, ha felnövök?

2017. október 11. - Alkalmazott Oktatástan

kislany.png

A fenti egy olyan kérdés, amit valószínűleg mindannyian megkaptunk már. És az is esélyes, hogy nem mindig tudtunk rá értelmes választ adni.

Felméréseink alapján komoly problémát jelent szülőnek, tanárnak egyaránt a gyerekek, diákok lelkesítése. Míg az egyik-másik tantárgy nagy kedvenc, addig más tárgyakat képtelenség megszerettetni a gyerekekkel.

Mi lehet ennek az oka?

Persze nem lehet egyetlenegy okra minden esetet visszavezetni, hiszen ahány gyerek, annyi személyes és egyedi helyzet. Mások vagyunk, más háttérrel, más érdeklődéssel, másfajta egyéni problémákkal…

De van egy dolog, amely nagyban megkönnyítheti a dolgunkat.

Álljon itt néhány sor a mindenki által ismert Kishercegből:

“Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz, és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.” (Antoine de Saint-Exupéry)

Ez egy nagyon fontos pont! Talán a legfontosabb!

„Először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.”

Mit jelent ez?

A célt.

Mi a célunk a tanulással? Mi a gyermek célja az adott tantárgy tanulásával?

Mi a válaszunk a kérdésre?

„Mert kötelező.”

„Mert ezzel fog sok pénzt keresni, ha felnő.”

„Hogy átmenjen a vizsgán.”

„Hogy meglegyen a diplomája.”

„Hogy valaki legyen belőle.”

„Hát ilyen hülye kérdést!”

Ezek vajon kielégítő célok és válaszok?

Nyilván fontos a diploma, és fontos, hogy a gyereknek felnőtt korában meglegyen a megfelelő képzettsége, amellyel saját egzisztenciát és biztonságot tud létrehozni saját maga illetve leendő családja számára.

Ez egyértelmű.

De vajon ezt a gyerek is így érzi? Látja a pontos összefüggést? Egyáltalán látja az értékét annak, hogy miért jó, hogyha felnőttként „lesz belőle valaki” és „elég pénzt tud majd keresni” és „lesz diplomája”?

Van esély rá, hogy nem.

Minden egyes tantárgynál meg kell találnunk és meg kell beszélnünk vele, hogy miért tanulja azt! Hogy az neki miért lesz jó, hogyan tudja azt hasznosítani akár a jelenben, akár később.

Ez tantárgyról tantárgyra eltérő lehet. Nézzünk rá konkrét példákat is.

Rá fogunk jönni, hogy az iskolában illetve a tananyagban bizony olyan dolgok is vannak, amelyek kevéssé vagy akár egyáltalán nem lesz számára hasznos, amikor felnő, és amihez nem fogunk tudni igazán épkézláb célokat találni. Ezekre igyekezzünk kevesebb hangsúlyt fektetni mind a számonkéréskor, mind pedig a tanuláskor. Viszont ezeknél az eseteknél is tudunk kiindulópontot adni neki. Például elmagyarázhatjuk, hogy a kémiatudás szükséges az orvosoknak, vagy a gyógyszerek előállításakor a gyógyszerészeknek, de akár egy takarítónak is, aki speciális felületet próbál valamilyen vegyszerrel tisztán tartani.

Nézzünk körbe a környezetünkben, és találjunk neki konkrét példákat.

Nézzük meg, hogy az egyes foglalkozásokhoz milyen tantárgyak tudása szükséges.

Sikeres tanulást kívánunk! :)

az Alkalmazott Oktatástan
munkatársai

A bejegyzés trackback címe:

https://tudaskulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr9912954055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása