Hallottuk minap. Te mit gondolsz erről?

Nemrégen megjelent egy cikkünk, amelyben összehasonlítottunk két könyvet, amely nagyjából ugyanannak a (fiatal) korosztálynak íródott. Az egyik egy regény, a másik pedig egy általános iskolai kémiai tankönyv.

Az alábbi hozzászólás felkeltette a figyelmünket:

„A két szöveg összevetése meg simán övön aluli – az egyik szórakoztató, a másik ismeretek átadására való szöveg. Sajnos ez ilyen, amiből új ismereteket szerzel (akár csak egy munkahelyi utasítás szövege) az nem lesz élvezetes olvasmány.”

Hát, ha valakinek csak ilyen tapasztalata van a tanulásról, az nem olyan jó.

Ennek nem szabadna így lennie!

Ha meg tudunk írni egy regényt úgy, hogy egy gyermek szó szerint szinte falja a betűket, kívülről fújja a történet „szakszókincsét”, a sztorit, a szereplőket, akkor miért ne tudnánk ugyanazzal a lendülettel megírni egy tankönyvet is érdekesre?

Mi a különbség?

Egy gyerek számára rengeteg dolog érdekes a világban. Egy pár éves kisgyerek kipakolja a pénztárcánkat, és a világ legizgalmasabb dolog számára egy bankkártya vagy egy személyi igazolvány.

Szinte minden kisfiú űrhajós akar lenni!

Szinte bármelyik gyerek fel tudja ruházni a tárgyait emberi tulajdonságokkal.

Imádnak kardokkal játszani, színészkedni, akár verset szavalni. De van, hogy egy szöszmösszel egy órán keresztül játszanak, ahogy megfigyelik, tapogatják.

A minap a buszon egy kisfiú szó szerint boldog lett, amikor látta, hogy miután megnyomta a leszállásjelzőt, az zölden kigyulladt.

Hatalmas érdeklődéssel és élvezettel tanulnak meg dolgokat még az iskola előtt. Figyelj meg egy 2, 3 vagy 4 éves gyermeket. Játszva fedezi fel a világot.

Miért ne lehetne ezt megtenni az iskolában is?

Nekik ne tudnánk érdekesen elmagyarázni a fizikát, a kémiát vagy épp a történelmet???

A nyelvtan sokunk számára unalmas téma lehet. Ki gondolná azt az igéről és a névutóról, hogy az bizony mesés és érdekes?

Szerencsére valaki így gondolta. :) Mégpedig Varga Katalin, az Én te ő című könyv szerzője. A könyv nem mai darab, a hetvenes években lett kiadva. Egy teljes regényt írt feladatokkal, rejtvényekkel és aranyos ábrákkal, rajzokkal a nyelvtan alapjainak megtanulására.

„- S miért írod csupa nagybetűvel az ALATT, FÖLÖTT, MELLETT szavakat? – kérdezte Patt.

- Ezek a szavak névutók. Amikor IV. Kikmik herceg megalapította a szófajok szigeteit, nekem ez a szófaj jutott.

- Névutó? – érdeklődött Penna kisasszony.

- Névutó – bólintott Radírgumi. – Én ugyan nem hívom névutónak, mert úgy roppant unalmas, hivatalos.

- Hanem?

- Kullogónak. Tudod-e, miért, Kalamáris?

- Mert A NÉVUTÓ MINDIG A FŐNEVET KÖVETI, VAGYIS ANNAK JELENTÉSÉT EGÉSZÍTI KI.

- Úgy van. A névutó az egyik legszerényebb szófaj. Önmagában semmi értelme. Ott kullog a főnév után, csendben, szelíden...”

Ha csak így kiragadva olvassuk e sorokat, talán „nehéz olvasmánynak" tűnhet ez is.

De a könyv felépítése miatt az elejétől kezdve olvasva, amire ideérnek a gyerekek, minden szó értelmet kap, végig élvezik a kalandot, és közben nagyon-nagyon sok mindent megtanulnak a „száraz nyelvtan” tantárgyból is.

Nos, így is lehet.

Játszva tanulni, élvezettel olvasni!

A tanulás igenis szórakoztató! Ne érjük be kevesebbel! :) 

az Alkalmazott Oktatástan
munkatársai