Sokszor látom, hogyha valaki küszködik az angoltanulással, akkor könnyedén rávágják, hogy „hiába, nincs nyelvérzéke”. A legelkeserítőbb számomra, hogy ezt angoltanároktól is hallottam már! Én magam is hosszú évekig tanítottam nyelvet gimnazistáknak, és úgy gondolom, hogy ez csak egy rossz kifogás!

Ezért hadd romboljam le a mítoszt: az angol megtanulásához NEM szükséges, hogy valakinek legyen nyelvérzéke.

A megfelelő módszerekkel minden tanulónál el lehet érni, hogy értse és magabiztosan használja a nyelvet írásban és beszédben is. Amikor a nehézkes vagy lassú angoltanulást a nyelvérzék hiányára fogjuk, olyankor valójában a tanulási módszereinkben kellene keresni a hibát. Hiszen valamennyi nyelvérzékünk biztosan van, elvégre anyanyelvünket is tökéletesen megtanultuk. :)

Ha összehasonlítjuk, hogy mi az a működő módszer, amivel anyanyelvünket elsajátítottuk, és hogy hogyan próbálunk angolul megtanulni, akkor lesz igazán sokkoló a különbség. Hadd emeljem ki azt a két pontot, ami engem leginkább elgondolkodtat:

• Anyanyelvünket játszva tanultuk meg, ellenben az angolt többnyire padokban ülve, a nyelvtant gyakorolva és mondatszerkezeteket magolva tanuljuk.
• Anyanyelvünk szavait soha nem próbáltunk egyenként memorizálni. Élethelyzetekből és egész mondatokból értettük és tanultuk meg jelentésüket, majd rengeteget gyakoroltuk őket. Ellenben az angol órákon sokan találkozhattak azzal, hogy hosszú szólistákat magoltak be, majd gyakorlás helyett rögtön szaladtak is tovább az anyaggal.

Lehet, hogy nem is a nyelvérzék számít, hanem a nyelvtanulási módszerünk?

Te mit gondolsz erről, és milyen tapasztalataid vannak?

Barátsággal,
Gaján Éva
Alkalmazott Oktatástan