Az Alkalmazott Oktatástan blogja szülőknek

Tudáskulcs blog

Hogyan szokott le a kis Áron a tévénézésről?

Avagy pár nap alatt hogyan lett a gyermek érdeklődő, teljes értékű családtag?

2018. január 18. - Alkalmazott Oktatástan

gyermek_a_tv_elott.jpg

Az alábbi történetet egyik kedves kolléganőnk mesélte. Az egész büntetésként indult, amikor is Ári megharapta 2 éves kishúgát, és ennek következménye az lett, hogy aznap se telefon, se mesefilm, se tévé. Az eredmény egészen meglepő volt, amelyre még anyukája sem számított.

Egy nap „megvonás” után, a harapás másnap is megismétlődött, így a büntetés tovább folytatódott.

A 4. napon már észrevehető változások lettek Ári viselkedésében.

Először unalom lett rajta úrrá. Ez anyukáját nem zavarta, hiszen ezt is meg kell tanulni kezelni. A 4. napon Áron elkezdte felfedezni játékait, főként a kirakókat. Annyira megszerette őket, és olyan ügyessé vált bennük, hogy 1 héten belül már a 30 darabosakat is pikk-pakk sikerült kiraknia.

Az óvodában is felfedezte a puzzle játékokat. Volt olyan eset, amikor annyira belemerült a játékba, hogy nem akart hazamenni. Anyukájának meg „kellett” várnia, hogy kirakja, mielőtt hazaindultak volna.

Amit látott kolléganőnk Áronon a tévé- és telefonmegvonás hatására:

- valahogy a „jelenbe” érkezett (mintha eddig sokszor „máshol járt” volna)

- észrevett dolgokat a környezetében

- jobb lett a hangulata

Ez lett az eredmény néhány nap után.

A 6. nap már nem kérte, hogy kapcsolják be tévét. Máskor óvodából hazaérkezés után csak ledobta a cipőjét, és már ment is, hogy bekapcsolja a tévét.

Karácsonykor kicsit felborult a rend, mivel Áron DVD-t kapott karácsonyra, így egy közös családi program erejéig megnéztek egy mesefilmet.

Tehát összességében a tévé és telefonmegvonás eredményeképpen Áron:

- kezelhetőbb lett

- szófogadóbbá vált

- elkezdett önmagától segíteni.

Olyannyira, hogy ha anyukája kijelentette például, hogy porszívózik, Áron már jött is, hogy majd ő! Ha pedig kiöntött valamit, szinte hisztizett, ha anyuka törölte fel helyett.

Valahogy „magához tért” – foglalta össze kolléganőnk.

Persze, tisztában van vele, hogy ez pluszmunka számára is. Így ki kell töltenie azt az egy-másfél szabad órát esténként, ami korábban sokszor telefonozással (játékkal) vagy tévézéssel telt.

Érdekes tapasztalat volt, hogy Áron mennyire jól társasozik. Ezt most vették csak észre! Olyannyira, hogy még óvó nénije is megdicsérte!

De miért ennyire káros a sok tévézés és telefonozás?

A gyermek ilyenkor passzívan fogad be egy rögzített helyről külső ingereket. Ő maga nem csinál semmit, nem ad semmit, nem gondolkodik, csak ül és “elszenvedője” az irányított információáradatnak. Ez passzívvá, magába fordulóvá teszi a gyermeket, eltávolítja a valóságtól, és eltompítja valóság érzékelését is.

Ehhez jön még hozzá, hogy egy tévéfilmben, főként a mai modern mesefilmekben rengeteg inger van. Sok minden történik, a karakterek folyamatosan beszélgetnek egymással – rengeteg hangbeli, képi és látványbeli adat. Egy kisebb gyerek ezeket mind még csak fel sem tudja dolgozni. És már jön is a következő. Egy idő után egyszerűen elveszik a rázúdított információ áradatban,  és nem csoda, ha ingerültté és zaklatottá válik a sok feldolgozatlan élmény hatására.

Ennél jobb, ha a tévénézés egyfajta családi program. Ami egyrészt behatárolt idejű (egy mese megtekintése), és ott van mellette a szülő, aki tud segíteni szükség esetén, megmagyarázni dolgokat, kérdésekre válaszolni.

Ha egyedül tévézik, egy idő múlva már nem is a mesét nézi, hanem ott sincs. Ha szólnak hozzá, nem reagál elsőre.

Tanulság, hogy bizony le kell ülni a gyerekkel, muszáj és ez idő. De most már elérkeztek odáig, hogy a „pici” az tényleg pici. Amikor csak „picit” kéri el a telefont, hogy játszhasson, az tényleg csak 10 perc, és mikor letelik az idő, kikapcsolja és már adja vissza kérés nélkül.

„Visszatért közénk és kezd felfedezni dolgokat.”

– mondja kolléganőnk.

Neked milyen tapasztalataid vannak erről?

Ha nem tetted még, próbáljátok ki! Mint a fenti történet is mutatja, megéri! :)

Csatlakozz a Kapcsold ki a tévét egy hétre kihívásunkhoz»

https://www.facebook.com/events/203708107058864/

Barátsággal,
Alkalmazott Oktatástan

A bejegyzés trackback címe:

https://tudaskulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr1013577483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BNati 2018.02.03. 21:19:07

ezzel kapcsolatosan merül fel a másik probléma a tablet és a számítógép használata: a minap olvastam róla, hogy magyarok bevonásával készült egy tanulmány arról mit töltünk le a gyerekeknek. tudomanyplaza.hu/mit-toltunk-le-gyerekeknek-tabletra/

Alkalmazott Oktatástan 2018.02.05. 14:37:50

@BNati: Köszönjük a linket! Igen, ez egy másik fontos téma. Mi alapvetően csak a józan mértékig javasoljuk a számítógépek, tablet és a tv használatát kisebbeknél. Főként a fenti dolog miatt, könnyen "beszippantja" őket.