Az Alkalmazott Oktatástan blogja szülőknek

Tudáskulcs blog

15+1 tanács arról, hogyan legyen stresszmentes a karácsony

2017. december 11. - Alkalmazott Oktatástan

karacsony.jpg

Ki ne szeretne Tökéletes Karácsonyt, amikor a lakásban minden csillogóan tiszta, kint csendesen esik a hó, bent pedig békében és nyugalomban együtt vacsorázik a család, majd vidáman és szeretetben kibontják az ajándékokat?

Te is erre vágysz, igaz?

Sajnos, ez nem mindig úgy sül el, ahogy szeretnénk. Talán neked is ismerős a kép, hogy a háziasszony napokkal azelőtt elkezdi a nagytakarítást és éjt nappallá téve szorgoskodik: port töröl, porszívóz, ablakot mos, elmegy megvenni az ajándékokat, becsomagolja, előkészíti az aznapi menüt, majd 24-én süt, főz… Rosszabb esetben emellett még dolgozik is. És ennek végére egy hullafáradt, lehajszolt, ideges és zsémbes nő lesz belőle szentestére.

És persze a hó sem esik, így „idén sem lesz fehér karácsony”.

Hogyan tudnánk ezt elkerülni?

Nem is olyan nehéz! :)

Először is, nézzük meg, mi a fontosabb? Hogy tökéletesen tiszta legyen a lakás feszült hangulatban vagy egy „szokásos” tisztaságú lakásban szeretetteljes az ünnep?

Nyilván, Te is a másodikra szavaztál. Ezt tartsd mindig szem előtt! Senkinek nem fog feltűnni, ha idén karácsonykor nem pucoltad meg az ablakot vagy nem húztad el a kanapét, hogy felseperj mögötte. De az igen, ha ideges vagy és fáradt, és emiatt kiabálsz vagy zsörtölődsz vagy egyszerűen csak nem érzed jól magad!

Összeszedtünk neked néhány tippet, amely segíthet abban, hogy stresszmentes legyen az idei karácsonyi időszak.

 

Egy kis szervezés


- Készíts listát a tennivalókról. Ez még most sem késő! Így lesz mire támaszkodnod, nem kell mindent fejben tartanod, ráadásul nem fog semmi sem kimaradni.

- Bár már nem sok idő van karácsonyig, amit csak tudsz, kezdd el minél hamarabb, akár ma. Ne mindent 23-ára vagy 24-ére időzíts!

 

Tiszta udvar, rendes ház


- Ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá, hogy alaposan kitakaríts és rendet rakj, akkor oszd ki a feladatokat a család többi tagjára is. Beszéljétek meg, hogy szeretnéd, hogy ha nyugalomban telnének az ünnepek és emellett tisztaság is lenne, és ehhez kéred az ő segítségüket is. Akár szervezz egy közös takarítós „partit”, rakj be pörgős zenét, készíts be egy kis enni-innivalót és lássatok neki együtt.

- Nézd meg, hogy reálisan mi az, amit végre is lehet hajtani karácsonyig. Persze, jó lenne, ha minden apró zug is pormentes lenne, de ha úgy találod, erre nem lesz időd, akkor inkább csak a főbb területekre koncentrálj, és ne vessz el a részletekben.

- És ne feledd: ahogyan te sem veszed észre a kisebb hiányosságokat a tisztaságban, amikor máshoz mész vendégségbe, úgy hidd el, más sem azt vizsgálja, hogy professzionálisan lett-e az ablak megtisztítva vagy hogy a könyvek teteje le lett-e portalanítva. Jó eséllyel azért van ott, mert téged vagy titeket szeretne látni.

 

A karácsonyi menü


- Gondold ki úgy a vacsorát, hogy valóban legyen idő elkészülni vele, és ne kelljen túlhajszolnod magad. Szélsőséges példa, de jobb egy békés spagettizés, mint egy tökéletes sült pulyka köré gyűlő veszekedős család.

- Tipp: találj ki olyan vacsorát, amely nem csak helyben kisütve igazán finom, és készítsd el egy-két nappal előtte, majd fagyaszd le. Pl. egy töltött káposzta felmelegítve is ízletes, így megspórolod a nagy és hosszas sütés-főzést karácsony napján, és lesz időd mással foglalkozni. De jó ötlet lehet hasonlóképpen egy tojássaláta, amely hűtőbe téve másnap talán még finomabb, mint aznap, amikor készült.

- Legyél előrelátó. Amit csak tudsz, szerezz be minél hamarabb. A karácsonyi menühöz ne az utolsó pillanatban szaladj le a boltba vagy a piacra, mert a legtöbb ember is ekkorra időzíti, így rengetegen lesznek az utcán és az üzletekben. Arról nem is beszélve, hogy lehet, addigra kiürülnek a boltok polcai. Ha húst szeretnél, vedd meg mielőbb és fagyaszd le.

- Tipp: több nagy üzletláncnál lehet házhozszállítást is igénybe venni. Így megspórolod a sorban állást és a cipekedést.

- Tipp: ha mindenképpen aznap szeretnéd vagy tudod elkészíteni a karácsonyi menüt, találj ki olyan vacsorát, amit egyszerűen, egyben tudsz megcsinálni. Pl. egy rántott hús sok előkészülettel jár, és folyamatos figyelmet igényel a kisütése. Viszont egy tepsis egytálétel, amelyet  csak össze kell állítani, majd bedobni a sütőbe, sok időt megspórol neked.

 

A lakás feldíszítése

karacsonyi_diszek.jpg- Mind a lakást, mind pedig a karácsonyfát (ha van) fel tudjuk díszíteni előző nap is akár. Ezzel is csökkentjük a 24-ei tennivalókat.

- A díszítésben is kérhetjük (sőt, kérjük is) családtagjaink segítségét. Egyrészt jó közös program, másrészt ismét terhet vesz le a válladról.

 

Egészségesen és stresszmentesen


- Ha már tudjuk előre, hogy a karácsony napjai megterhelőbbek lesznek, készítsük fel szervezetünket. 24-én lehetőség szerint ne keljünk hajnalban. Aludjuk ki magunkat, ha lehet, előző nap feküdjünk le időben.

- Ilyenkor a szokásosnál nagyobb mennyiségű vitamin (B1 vitamin C-vitaminnal illetve kalcium-magnézium) jó hatású idegeskedés ellen. És ne hagyjuk ki sem a reggelit, sem pedig az ebédet a nagy sürgés-forgás közepette. Az, hogy nem aludtuk ki magunkat és éhesek vagyunk, csak olaj a tűzre. Nem beszélve az esetlegesen ebből fakadó hasogató fejfájásról.

 

Ajándékozás


- Egy nagyon kreatív tipp: kolléganőnk családjában szokás, hogy az ajándékok nincsenek a fa alá téve, hanem el vannak rejtve szerte a lakásban. Ehhez pedig egy-egy térkép áll rendelkezésre az ajándékozottnak. A sürgés-forgás és keresgélés igazán örömteli, ráadásul remek közös program, amelyet gyerekek és felnőttek egyaránt élveznek. Legyünk kreatívak, tegyük emlékezetessé a karácsonyt! És nem utolsó sorban: ezt előre el lehet (sőt kell is) készíteni, így ezzel sem a karácsony napját zsúfoljuk tele.

 

Összefoglaló


Merjünk szakítani a hagyományokkal! Semmi sem fog történni, ha nem halászlevet eszünk karácsonykor, hanem borsólevest, ha nem 24-én díszítjük fel a karácsonyfát, hanem 23-án, vagy ha nem lesz makulátlan a lakás az ünnepekre!

Sokkal többet ér egy vidám, szeretetben és békességben együtt töltött idő, mint a rohangálás, feszültség és idegeskedés. És ezáltal élmény lesz a karácsony és nagyszerű emlék!

Boldog karácsonyt és pihentető ünnepnapokat kíván az Alkalmazott Oktatástan! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://tudaskulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr7113474519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.